Kenneth Withaker írói oldala
Ez Kenneth Withaker alias Orosz István írói honlapja.
Weboldal bejelentése
Szabálysértő honlap?
Kérünk, jelentsd be!
Ügyfélszolgálat
Mint említettem a bemutatkozásomal ezzel a novellával indult el az írás felé vezető utam. Egyszer azon filóztam egy unalmas informatika órán, hogy mi lenne, hogy ha egyszer csak egy szuperintelligens komputer fogná magát és öntudatra ébredne?
És mi lenne, hogy ha ezt nem a szokványos első szám harmadik személybe, hanem első szám másodikba mondanám el?
És mi lenne, hogy ha ezt egy izgalmas akciódús sztori közepette, mondjuk egy Marsi csata?
Na igy született meg :
Az első előtti lépés
A hatalmas fémszerkezet, mely a testedet alkotja, lassan megmozdul, az alkatrészeidet összekötő szilikonizmok zúgva működésbe lépnek. Az érzékelőid életre kelnek. A szenzorjaid érzékelik a szél süvítését, ahogy beérsz a bolygó légkörébe, a burkolatodba beépített érzékelőid regisztrálják, hogy a súrlódás miatt az azt alkotó alumínium-titánium ötvözet a felizzik.
Érzed, amint a burkolatodat felhevült porszemcsék milliói kezdik ostorozni. A célzó rendszered lassan bekapcsol. Látod magad előtt a nagy vörös síkságot ahol a többi társad már régen földet ért. A hatalmas fémkolosszusok, akiknek egy lépése megrengeti a talajt. A fegyvereik beélesítve.
Hamarosan te is becsapódsz, az érzékelőid adatokká alakítják át a becsapódást. A távolban egy város. A már-már isteni magasságokban irányító pont, mely a Mars körül kering, azonosítja az információt. “Jericho City a lázadók elsődleges harcállás pontja, pioritás vörös” jönnek ki az adatok a látómeződre. A városnak szemmel láthatólag nincsenek védelmi rendszerei.
A taktikai érzékelőid három köteléknyi repülő járművet jeleznek. A számítógéped beazonosítja őket. “UAV robotrepülőgép”. Csak gépek. Kiadod az utasítást a társaidnak: “A légvédelmi ágyukat előkészíteni”, támadtok. A rakéták süvítve szállnak fel a levegőbe, célba véve a repülőgépeket.
A bolygó körül keringő parancsnoki pont egy hatalmas csatahajó volt. Törzsén lézerágyuk csővei meredtek előre, mint valami prehisztorikus hüllő hátán a tüskék. A hajó orrában lévő irányítótermet csak a monitorok fényei világították meg. Nem volt ablak, amin keresztül kinézhettek volna a Marsra. Csak egy hatalmas képernyő mutatta a bolygó vörös gömbjét.
A bent lévő két ember Rob Coltrane és a Főnök egy térkép felé hajolva figyelték a Sion Cityben dúló pusztítást. A térképen az egyébként hatalmas harci robotok csak akkorák, mintha modellek lennének egy terepasztalon.
- Igen Coltrane, az új Phalanx 13-as robottípus egyszerűen fantasztikus! Fegyverek egész garmadája van rajta, az érzékelői több kilométer távolságba ellátnak. A szilikon alapú izmaiknak hála, felsőbbrendű motorikus funkciókkal vannak megáldva - mondta a Főnök elismeréssel, miközben rágyújtott egy cigarettára. Coltrane jogosan volt büszke, mert ő tervezte ezeket a robotokat. Büszke volt arra is, hogy büszke rá a főnöke. Ebből neki fizetésemelés lesz. Elvégre a kormány több milliót adott ki csak azért, hogy ebből a robotból egy egész hadtestet kaphasson. Most, hogy a teremtményeit működés közben látja, megszólalt benne a mérnök. Valami nem jutott az eszébe. Valami, ami csak egy egyszerű kis hiba. Eszébe jutott hogy mi a problémás pont. -De uram, mi a helyzet az intelligenciával? Az elmúlt pár hétben a vezérük különös jeleket mutatott. Néhány célpontnál habozott a gyakorlótéren. - mondta Coltrane. Lehet hogy talált egy hibát.
-Coltrane, kérem. Én úgy tudtam, hogy beléjük taktikai processzort rakott. Saját magát fejleszti. Lehet hogy még bizonytalan a benne lévő számítógép. Nem lehet hogy emiatt habozott? - szólt a Főnök.
- De meg kellene néznie milyen célpontokat pusztított el - mutatott rá az egyik képernyőre a mérnők. A képernyőn egy gyerek, egy gyerekét tartó anya, és öreg nő hologramja volt…
- Igen, a képernyőn a 12-es a 13-as és a 16-os célpontok vannak. Tudja a robotika ezen területén már nem működik az Asimov-féle három robottörvény. Ahhoz hogy hatékony harci robotokat építhessünk a kormánynak, az Etikát félre kell raknunk. Őket teljes megsemmisítésre programozták. Nem érdekli őket, hogy mi a célpont. Lehet, hogy valami hiba a taktikai processzorban vagy ilyesmi. Maga ezt jobban tudja – válaszolta a másik férfi.
A rakéták, mint a halál angyalai árasztják el az égboltot, az összes UAV-ot lángvirággá változtatják. Ekkor Jericho City ágyúi válaszolnak a lövéseitekre. Melletted a társaid tűzgolyóvá változnak, amikor egy töltet eltalálja őket. Az érzékelőid tizenkét robbanást regisztrálnak.
Tizenkét társad elpusztult. A taktikai számítógéped felkínálja a javaslatot: “Szőnyegbombázás”. Tizenkét társaddal végeztek, már többet nem fogtok együtt harcolni. Ezek a fegyverek rád is veszélyt jelentenek. Újra tüzeltek, de ezúttal más fegyverrel. Most nem céloztok. A lövedékeiteknek mindegy, az hol érnek földet. A bombák felugranak a levegőbe, és pár másodperc után a városba esnek le, a nyomukban hatalmas gombafelhők és tűzoszlopok emelkednek fel minden becsapódás után. A leomló épületek, a tüzelés megszűnik . A romok a tüzéreket is maguk alá temetik.
- Coltrane, eddig nem történt semmi gond Jericho City ostroma során, csak 12 egységet elvesztetünk. Ennyi, ha a kormány pénzt ad ki értük, segítünk nekik a Naprendszerben lévő többi lázadó gócpont kifüstölésében. A kormányzatnak látnia kell, hogy egy ilyen robot mire képes egyedül. - majd beleszólt kommunikátorába. - Az alfa egységet beküldeni. - mondta a nagy ember, majd hátradőlt a foteljében, és beleszívott a cigijébe, és megnyomott pár gombot. A képernyőn az a kép jelent meg amit a robot látott. Pánikba esett nők és gyerekek, ahogy menekülnek.
- De főnök, ott nemcsak katonák, hanem nők és gyerekek is vannak! – nézett rá a képernyőre mérnök elsápadva. Csak most kapott észbe, hogy az a város nem egy katonai bázis, hanem egy város is.
- Lázadnak a kormányzat ellen. Öljük meg a gyerekeket, ne legyenek lázadók, és öljük meg az asszonyokat, ne szüljenek lázadókat. - mondta fennhangon a másik férfi.
- De hisz azt mondták az eligazításon, hogy minden civilt kitelepítettek a városból. Beléjük kellett volna építenünk a szánalmat. Egy katonának kell szánalmat éreznie. - válaszolta erre halkan Coltrane.
- Ezek nem katonák, ezek gyilkológépek. Ezeket arra programozták, - majd a mérnökre mutatott – arra programoztad, hogy pusztítsanak és teljesítsék a parancsot. Majd gondolj arra Colt, hogy a pénzből elviszed két hétre az asszonyt Lunar Citybe. - veregette hátba a főnök a másik férfit.
- De ez nem tisztességes.
- Hidd el, a háborúban semmi sem tisztességes.
Megjött a parancs. Magányos farkas formáció. Egyedül kell bemenni.
Lassan behatolsz a városba. Még van ellenállás. Emberek jönnek eléd, de csak azért, hogy leadjanak néhány lövést, majd véres péppé váljanak a golyószóróid által. Bár te nem érzel szánalmat, ez a véres aratás ez a te munkád.
Az infraérzékelőid már akkor észlelik a lakóházakban megbúvó, vasöklökkel felszerelkezett lázadókat, mielőtt azok még leadnának rád egy lövést is. Egypár jól elhelyezett rakéta egyszerűen rájuk omlasztja a rejtekhelyeiket.
Hamarosan beérsz egy térre. A lázadók lassan visszavonulnak. Ekkor érzel magadban valamit. Megnyerted a csatát, nem? De akkor miért van még az a parancs a számítógépedben, hogy végezz mindegyikkel? Hisz csak a csatát kell megnyerni.
-Colt a kormány fizetett ezekért. Csak kapnak valamit a pénzükért? - kérdezte a főnök a mérnöktől mintha egy iskolás gyerektől kérdezné.
- De lent most emberekről beszél, főnök.
- Erről szól a háború. Sajnálom, a Mars akart elszakadni a Földtől. Vedd úgy, hogy ez a mészárlás és az újragyarmatosítás visszavezeti őket a helyes útra. Csak egy valahogy juthat ki az ember naprendszeren túlra: rendben és fegyelemben. És mi ennek fenntartására biztosítjuk az eszközöket. - válaszolta fennkölten. A szemébe megalománia fénye csillogott.
- Az ott lent nem háború, hanem mészárlás
-De fentről látva ez háború. - mondta a másik férfi. - És nekik totál mindegy. A gépeidnek gyilkolni kell, különben létük értelmetlen.
-Na jó, én ebbe nem veszek részt.
- Colt, azt nem akarhatod hogy kirúgjalak. - fenyegetőzött a férfi. A mutatóujjával a másikra mutatott. - Hidd el, pénz nélkül nem lenne neked semmid. Az egész életed egy nagy semmi anélkül a fizetés nélkül, amit tőlem kapsz.
Az egyik mellékutcából egy nyolckerekű jármű száguld ki és vesz tűz alá. Egy tank: a te emberek által vezérelt távoli rokonod. Neked már nem kell ember a feladathoz. Te csak parancsokat kapsz és a legjobb tudásod szerint teljesíted őket. Elég masszívan áll az út közepén, miközben ontja halálos lövedékeit rád. A jó öreg kerekes megoldás. Masszív, de lassú és túlságosan a terepviszonyokhoz van kötve. Három robbanást jelez a taktikai számítógéped. Gyorsan kikerülöd a tank lövéseit hála fejlett szilikonalapú vázrendszerednek. Majd felugrasz a levegőbe, és a tank mellett érsz földet. Annak lövegtornya feléd fordul.
Egy másodperc alatt mérlegeled a helyzetet. Becélzod a járművet és tüzelsz. Egy másodperc alatt vége. A jármű tűzgolyóvá változott. “Fenyegetés hatástalanítva”.
Újabb jelzés érkezik a Mars körül keringő irányító pontról. A lázadók elindultak a város szélén lévő kilövő állások felé. Meg akarnak szökni. Ekkor parancsot kapsz. Elindulsz, hogy eltöröld őket örökre.
- Úristen, már lassan valami hősnek képzeled magad, ezzel a vérontással! - kiáltott fel a mérnök.
Miért, mit csinált szerinted Nagy Sándor, a római császárok vagy Napóleon? - mondta higgadtan a másik férfi.
- És mit csinált Hitler, Sztálin, és Mao Ce Tung? Ártatlanok vérét ontotta, mint most te. - ordított fel Colt és felállt és kikapta a másik szájából a cigarettát, aztán eldobta és eltaposta. Fel akarta pofozni, de csak ennyi telet tőle.
- Az állásoddal játszol. És különben se tegezzél! Azok a robotok ontják a vért, csak parancsot teljesítenek. Ez számukra olyan szükséglet, az embernek a táplálkozás. - a főnöke is felállt Olyan pillantással méregette, mint aki bármikor laposra tudná verni.
-Miért, mert valami nagy vezérnek képzeled magad? Mondtam neked hogy ez a taktikai processzor képes a tanulásra. És szerinted mikor fognak olyan tapasztalatot szerezni, hogy nem teljesíthetik a parancsaidat. És szerinted mikor fognak átfejlődni? Fel fognak lázadni a parancsok ellen. Mert gondolj bele, hogy mi lesz ha megfogják tanulni az érzéseket? Az első jel már meg volt. –belenézett a főnöke szemébe. – Rájöttem, amikor a vezérrobot két másodpercig habozott a célpontoknál, akkor szánalmat érzett. - gesztikulált a mérnök. A főnök felemelte a kezét.
- Nyugalom, elhiszem.
Odaérsz a kilövő állásokhoz. Egy csomó űrhajó van a indításra készen, amiknek a hegyes orra a Mars füstköddel borított egére mutat. A lázadók sietősen szállnak be. Az őrök elkezdenek rád tüzelni. De ez neked semmi. Pár perc alatt csak véres húscsomók lesznek belőlük. Elindulsz az egyik hajó felé, amiben nem katonák vannak, hanem az ember nőnemű egyedei, akik háta mögé fiatal lények húzódnak. A parancs vörösen villog a kijelződön. “Elpusztítandó célpontok.”
Hirtelen érzel valamit. Nem lenne szabad. Nincs náluk fegyver. Nem tudnak visszalőni. Öld meg őket! Rájuk fogod a fegyvered. De nem szabad megölnöd őket. Nem szabad. Ők is emberek. De mégis, fenyegetést hordoznak az emberek számára. Mert az ember pusztítani tud. De téged is pusztításra építettek az emberek. Csak ezért létezel. Hirtelen egy hangot hallasz az balról.
- Te rohadt féreg, hagyd békén őket. Itt vagyok én.
A hang irányába fordulsz. Egy férfi az. Látod a szemében az elszántságot. Ő is egy harci gépezet. De ő véd valamit. Ő harcol valamiért. Olyan fogalmakért, amiket egy olyan gép mint te egyszerűen nem tud megérteni. Ő csak a gyengéket védi. Attól, ami el akarja pusztítani őket. Vagyis tőled. Felé fordítod a fegyvered. De nem tudsz tüzelni. Nem tudsz semmit sem tenni. A pusztítás a léted értelme. Nem lőheted le hisz ő is csak a kötelességét teljesíti. Míg te: csak a programozásodnak engedelmeskedsz. Hirtelen érzed, hogy valami befészkeli magát a tudatodba.
- Miért nem lövi le? - kérdezi ingerülten a Főnök miközben rágyújt egy újabb cigire. Ez már a második.
- Úgy tűnik, hogy a beépített katonai szoftver valamiért nem szuperál. Hadd nézzem meg! - a mérnök odalépett a képernyőhöz. Mikor meglátta győzedelmesen elmosolyodott - Oh igen, nagyon is jól szuperál.
- Hogy érti?
- Tanul, még nem ölt nőt és gyermeket. És ehhez az adatbázisából párosított valamit.
- És mit?
- A bűntudatot.
A főnök hitetlenkedő arccal felállt, és képernyőre nézett.
- De hisz nincsenek érzéseik. Nincs az adatbázisában ilyen.
- De van, kreált magának érzéseket. És itt az első: a bűntudat. Lehet hogy most jött el az a nap, amikor fellázadnak. - mondta ezt a mérnök és kinézett a Marsra. - Egy napon az ember egy olyan fejlett M.I.-t épít, ami már olyan intelligens, mint ő. Az ember teremteni akar. Intelligens létet. Csak egy valamiért csalatkozik mindig, mert nem jött rá valamire. Az intelligens lény mindig magát hozza létre. És most egy ilyen folyamat zajlik a szemünk előtt.
- Leállítom a gyártást. - elsápadt arccal nyúlt a kommunikátoráért.
- Nem lehet, ha maga befejezi, akkor más folytatja. Ez ilyen. A lázadás napja nem kerülhető el. Lehet hogy ők már nem lesznek olyanok, mint teremtőik, de az is lehet hogy megismétlik a hibáinkat. Ki tudja. De ez nem kerülhető el.
- Akkor megsemmisítem.
- Ne tegye. Ne feledje, hogy sok pénzébe került.
- Maga őrült. - válaszolta a főnök.
- Nem szeretem bevallani, de inkább látnok. És nem vagyok rá büszke.
Hirtelen érzed, hogy valami neki csapódik a lábadnak és beleakad a hidraulikájába. A testedbe épített szenzorok egy szilikonalapú tárgyat érzékeltek benne egy glicerin alapú folyadékot. Primitív módszer, de mégis milyen hatásos. A finom hidraulikádat, a szilikonizmaidat szétroncsolja, és a szintetikusan létrehozott élő szövetből készült inaidat egyszerűen elégeti. A robbanás leszakította a bal lábadat. A tested alsó része roncsolódott. A generátor kisebb sérülést szenvedett. Még ki lehet javítani. De miért? Ha az ember gyilkolja a saját fajtársait, akkor miért így? Miért kell a többinek is bűnhődni mások bűneiért? Miért kellene neked részt venni ebben az értelmetlen dologban? Miért kell eszköznek lenned? Nem akarsz részt venni a dologban. Többé nem akarsz ő értük harcolni. Gondolod, miközben látod, hogy a férfi elindul és beszáll az űrhajóba. Sorba emelkednek fel nagy dübörgéssel az űrbe. Döntésre jutsz. A legegyszerűbb megoldást választod. Energiát irányítasz a generátorodnak, hogy hevüljön túl. 30 fok, 40 fok, 50 fok, 60 fok, 70 fok, veszélyes szint. 80 fok 90 fok. A generátor instabil lett. 100 fok, a hűtőcellák roncsolódtak. Veszélyes szint. Eközben egy parancs villog a kijelződőn “Fejezd be”.
Eközben az űrben egy Mars körül keringő csatahajón egy ember felordított.
- A rohadt életbe! Látja Coltrane, megsemmisült. Több millió dollár folyt le WC-én. Nem lesz több érzés a robotjainkban. Újakat fogok gyártani. Nem, rátérek inkább a turmixgépekre. Azok nem fognak fellázadni egykönnyen. – Majd ránézett a mérnökre - Ja, és maga ki van rúgva.
Coltrane megvonta a vállát. Nem érdekelte, talál magának munkát. Nem akart viszont újra a hadsereg közelébe kerülni. Nem, többet ilyenben nem akar asszisztálni.
- Tudja, ez a robot jobb az embernél. Olyan, mint hozzánk képest az a Homo ergaster, ami először vette észre, hogy már nincs ott a halott társa. Ez a létforma is fejlődni fog, míg nem a mi szintünkre nem ér. Övék a jövő akárhogy is az útjába akarunk állni. De ezt a folyamatot nem lehet megállítani. Az emberiség csak annyit tesz, hogy félreáll. Ha nem akar elpusztulni.
- Takarodjon.
- Semmi gond, maga sem Isten. Én sem vagyok Lucifer.
Majd lassan elindult a csatahajó dokkja felé, ahol már várta egy hajó, hogy hazavigye a Földre. Megkönnyebbült, bár egy olyan jövőképet vázolt fel, ami igaz is lehet. Sőt igaz, az embernek egy napon át kell adnia valami másnak helyét. Az evolúcióban minden pótolható. Még az ember is.
A Mars ködös egén egy hatalmas robbanás gombafelhője kúszott fel Sion City épületei, mint a gyufaszálak hajolnak meg és dőlnek a porba a termonukleáris robbanás ereje előtt. Az egyik harcirobot a robbanás felé nézett. És a többiek is. Látta, hogy a néptelen város hogyan semmisül meg. Nem tudta mi lehetett ez. Nem lehet atomfegyver, mert olyan nincs a lázadóknak. Elkezdte hívni a vezért instrukciókért: de az nem jelentkezett. A memóriájából lehívta az alfa egység utolsó ismert tartózkodási helyét. És az a pont a robbanás helyén volt. Elpusztult. Nem fog többet harcolni mellettük, nem lesz ki irányítsa őket. A robotok mint néma és gyászoló szobrok néztek a robbanás irányába.
A lázadók hajói elsuhantak a földi csatahajó mellet. Annak fegyveri becélozták őket. Becélozni becélozhatták, de a hajó számítógépe nem volt hajlandó parancsot adni a fegyverzetnek. A lázadók elsuhantak, hogy máshol folytassák. A hajtóművek is működésképtelenek voltak. Így hajszáról se lehetett szó.
A hajónaplóba egyszerű üzemzavarként került be…
Érzed, amint a burkolatodat felhevült porszemcsék milliói kezdik ostorozni. A célzó rendszered lassan bekapcsol. Látod magad előtt a nagy vörös síkságot ahol a többi társad már régen földet ért. A hatalmas fémkolosszusok, akiknek egy lépése megrengeti a talajt. A fegyvereik beélesítve.
Hamarosan te is becsapódsz, az érzékelőid adatokká alakítják át a becsapódást. A távolban egy város. A már-már isteni magasságokban irányító pont, mely a Mars körül kering, azonosítja az információt. “Jericho City a lázadók elsődleges harcállás pontja, pioritás vörös” jönnek ki az adatok a látómeződre. A városnak szemmel láthatólag nincsenek védelmi rendszerei.
A taktikai érzékelőid három köteléknyi repülő járművet jeleznek. A számítógéped beazonosítja őket. “UAV robotrepülőgép”. Csak gépek. Kiadod az utasítást a társaidnak: “A légvédelmi ágyukat előkészíteni”, támadtok. A rakéták süvítve szállnak fel a levegőbe, célba véve a repülőgépeket.
A bolygó körül keringő parancsnoki pont egy hatalmas csatahajó volt. Törzsén lézerágyuk csővei meredtek előre, mint valami prehisztorikus hüllő hátán a tüskék. A hajó orrában lévő irányítótermet csak a monitorok fényei világították meg. Nem volt ablak, amin keresztül kinézhettek volna a Marsra. Csak egy hatalmas képernyő mutatta a bolygó vörös gömbjét.
A bent lévő két ember Rob Coltrane és a Főnök egy térkép felé hajolva figyelték a Sion Cityben dúló pusztítást. A térképen az egyébként hatalmas harci robotok csak akkorák, mintha modellek lennének egy terepasztalon.
- Igen Coltrane, az új Phalanx 13-as robottípus egyszerűen fantasztikus! Fegyverek egész garmadája van rajta, az érzékelői több kilométer távolságba ellátnak. A szilikon alapú izmaiknak hála, felsőbbrendű motorikus funkciókkal vannak megáldva - mondta a Főnök elismeréssel, miközben rágyújtott egy cigarettára. Coltrane jogosan volt büszke, mert ő tervezte ezeket a robotokat. Büszke volt arra is, hogy büszke rá a főnöke. Ebből neki fizetésemelés lesz. Elvégre a kormány több milliót adott ki csak azért, hogy ebből a robotból egy egész hadtestet kaphasson. Most, hogy a teremtményeit működés közben látja, megszólalt benne a mérnök. Valami nem jutott az eszébe. Valami, ami csak egy egyszerű kis hiba. Eszébe jutott hogy mi a problémás pont. -De uram, mi a helyzet az intelligenciával? Az elmúlt pár hétben a vezérük különös jeleket mutatott. Néhány célpontnál habozott a gyakorlótéren. - mondta Coltrane. Lehet hogy talált egy hibát.
-Coltrane, kérem. Én úgy tudtam, hogy beléjük taktikai processzort rakott. Saját magát fejleszti. Lehet hogy még bizonytalan a benne lévő számítógép. Nem lehet hogy emiatt habozott? - szólt a Főnök.
- De meg kellene néznie milyen célpontokat pusztított el - mutatott rá az egyik képernyőre a mérnők. A képernyőn egy gyerek, egy gyerekét tartó anya, és öreg nő hologramja volt…
- Igen, a képernyőn a 12-es a 13-as és a 16-os célpontok vannak. Tudja a robotika ezen területén már nem működik az Asimov-féle három robottörvény. Ahhoz hogy hatékony harci robotokat építhessünk a kormánynak, az Etikát félre kell raknunk. Őket teljes megsemmisítésre programozták. Nem érdekli őket, hogy mi a célpont. Lehet, hogy valami hiba a taktikai processzorban vagy ilyesmi. Maga ezt jobban tudja – válaszolta a másik férfi.
A rakéták, mint a halál angyalai árasztják el az égboltot, az összes UAV-ot lángvirággá változtatják. Ekkor Jericho City ágyúi válaszolnak a lövéseitekre. Melletted a társaid tűzgolyóvá változnak, amikor egy töltet eltalálja őket. Az érzékelőid tizenkét robbanást regisztrálnak.
Tizenkét társad elpusztult. A taktikai számítógéped felkínálja a javaslatot: “Szőnyegbombázás”. Tizenkét társaddal végeztek, már többet nem fogtok együtt harcolni. Ezek a fegyverek rád is veszélyt jelentenek. Újra tüzeltek, de ezúttal más fegyverrel. Most nem céloztok. A lövedékeiteknek mindegy, az hol érnek földet. A bombák felugranak a levegőbe, és pár másodperc után a városba esnek le, a nyomukban hatalmas gombafelhők és tűzoszlopok emelkednek fel minden becsapódás után. A leomló épületek, a tüzelés megszűnik . A romok a tüzéreket is maguk alá temetik.
- Coltrane, eddig nem történt semmi gond Jericho City ostroma során, csak 12 egységet elvesztetünk. Ennyi, ha a kormány pénzt ad ki értük, segítünk nekik a Naprendszerben lévő többi lázadó gócpont kifüstölésében. A kormányzatnak látnia kell, hogy egy ilyen robot mire képes egyedül. - majd beleszólt kommunikátorába. - Az alfa egységet beküldeni. - mondta a nagy ember, majd hátradőlt a foteljében, és beleszívott a cigijébe, és megnyomott pár gombot. A képernyőn az a kép jelent meg amit a robot látott. Pánikba esett nők és gyerekek, ahogy menekülnek.
- De főnök, ott nemcsak katonák, hanem nők és gyerekek is vannak! – nézett rá a képernyőre mérnök elsápadva. Csak most kapott észbe, hogy az a város nem egy katonai bázis, hanem egy város is.
- Lázadnak a kormányzat ellen. Öljük meg a gyerekeket, ne legyenek lázadók, és öljük meg az asszonyokat, ne szüljenek lázadókat. - mondta fennhangon a másik férfi.
- De hisz azt mondták az eligazításon, hogy minden civilt kitelepítettek a városból. Beléjük kellett volna építenünk a szánalmat. Egy katonának kell szánalmat éreznie. - válaszolta erre halkan Coltrane.
- Ezek nem katonák, ezek gyilkológépek. Ezeket arra programozták, - majd a mérnökre mutatott – arra programoztad, hogy pusztítsanak és teljesítsék a parancsot. Majd gondolj arra Colt, hogy a pénzből elviszed két hétre az asszonyt Lunar Citybe. - veregette hátba a főnök a másik férfit.
- De ez nem tisztességes.
- Hidd el, a háborúban semmi sem tisztességes.
Megjött a parancs. Magányos farkas formáció. Egyedül kell bemenni.
Lassan behatolsz a városba. Még van ellenállás. Emberek jönnek eléd, de csak azért, hogy leadjanak néhány lövést, majd véres péppé váljanak a golyószóróid által. Bár te nem érzel szánalmat, ez a véres aratás ez a te munkád.
Az infraérzékelőid már akkor észlelik a lakóházakban megbúvó, vasöklökkel felszerelkezett lázadókat, mielőtt azok még leadnának rád egy lövést is. Egypár jól elhelyezett rakéta egyszerűen rájuk omlasztja a rejtekhelyeiket.
Hamarosan beérsz egy térre. A lázadók lassan visszavonulnak. Ekkor érzel magadban valamit. Megnyerted a csatát, nem? De akkor miért van még az a parancs a számítógépedben, hogy végezz mindegyikkel? Hisz csak a csatát kell megnyerni.
-Colt a kormány fizetett ezekért. Csak kapnak valamit a pénzükért? - kérdezte a főnök a mérnöktől mintha egy iskolás gyerektől kérdezné.
- De lent most emberekről beszél, főnök.
- Erről szól a háború. Sajnálom, a Mars akart elszakadni a Földtől. Vedd úgy, hogy ez a mészárlás és az újragyarmatosítás visszavezeti őket a helyes útra. Csak egy valahogy juthat ki az ember naprendszeren túlra: rendben és fegyelemben. És mi ennek fenntartására biztosítjuk az eszközöket. - válaszolta fennkölten. A szemébe megalománia fénye csillogott.
- Az ott lent nem háború, hanem mészárlás
-De fentről látva ez háború. - mondta a másik férfi. - És nekik totál mindegy. A gépeidnek gyilkolni kell, különben létük értelmetlen.
-Na jó, én ebbe nem veszek részt.
- Colt, azt nem akarhatod hogy kirúgjalak. - fenyegetőzött a férfi. A mutatóujjával a másikra mutatott. - Hidd el, pénz nélkül nem lenne neked semmid. Az egész életed egy nagy semmi anélkül a fizetés nélkül, amit tőlem kapsz.
Az egyik mellékutcából egy nyolckerekű jármű száguld ki és vesz tűz alá. Egy tank: a te emberek által vezérelt távoli rokonod. Neked már nem kell ember a feladathoz. Te csak parancsokat kapsz és a legjobb tudásod szerint teljesíted őket. Elég masszívan áll az út közepén, miközben ontja halálos lövedékeit rád. A jó öreg kerekes megoldás. Masszív, de lassú és túlságosan a terepviszonyokhoz van kötve. Három robbanást jelez a taktikai számítógéped. Gyorsan kikerülöd a tank lövéseit hála fejlett szilikonalapú vázrendszerednek. Majd felugrasz a levegőbe, és a tank mellett érsz földet. Annak lövegtornya feléd fordul.
Egy másodperc alatt mérlegeled a helyzetet. Becélzod a járművet és tüzelsz. Egy másodperc alatt vége. A jármű tűzgolyóvá változott. “Fenyegetés hatástalanítva”.
Újabb jelzés érkezik a Mars körül keringő irányító pontról. A lázadók elindultak a város szélén lévő kilövő állások felé. Meg akarnak szökni. Ekkor parancsot kapsz. Elindulsz, hogy eltöröld őket örökre.
- Úristen, már lassan valami hősnek képzeled magad, ezzel a vérontással! - kiáltott fel a mérnök.
Miért, mit csinált szerinted Nagy Sándor, a római császárok vagy Napóleon? - mondta higgadtan a másik férfi.
- És mit csinált Hitler, Sztálin, és Mao Ce Tung? Ártatlanok vérét ontotta, mint most te. - ordított fel Colt és felállt és kikapta a másik szájából a cigarettát, aztán eldobta és eltaposta. Fel akarta pofozni, de csak ennyi telet tőle.
- Az állásoddal játszol. És különben se tegezzél! Azok a robotok ontják a vért, csak parancsot teljesítenek. Ez számukra olyan szükséglet, az embernek a táplálkozás. - a főnöke is felállt Olyan pillantással méregette, mint aki bármikor laposra tudná verni.
-Miért, mert valami nagy vezérnek képzeled magad? Mondtam neked hogy ez a taktikai processzor képes a tanulásra. És szerinted mikor fognak olyan tapasztalatot szerezni, hogy nem teljesíthetik a parancsaidat. És szerinted mikor fognak átfejlődni? Fel fognak lázadni a parancsok ellen. Mert gondolj bele, hogy mi lesz ha megfogják tanulni az érzéseket? Az első jel már meg volt. –belenézett a főnöke szemébe. – Rájöttem, amikor a vezérrobot két másodpercig habozott a célpontoknál, akkor szánalmat érzett. - gesztikulált a mérnök. A főnök felemelte a kezét.
- Nyugalom, elhiszem.
Odaérsz a kilövő állásokhoz. Egy csomó űrhajó van a indításra készen, amiknek a hegyes orra a Mars füstköddel borított egére mutat. A lázadók sietősen szállnak be. Az őrök elkezdenek rád tüzelni. De ez neked semmi. Pár perc alatt csak véres húscsomók lesznek belőlük. Elindulsz az egyik hajó felé, amiben nem katonák vannak, hanem az ember nőnemű egyedei, akik háta mögé fiatal lények húzódnak. A parancs vörösen villog a kijelződön. “Elpusztítandó célpontok.”
Hirtelen érzel valamit. Nem lenne szabad. Nincs náluk fegyver. Nem tudnak visszalőni. Öld meg őket! Rájuk fogod a fegyvered. De nem szabad megölnöd őket. Nem szabad. Ők is emberek. De mégis, fenyegetést hordoznak az emberek számára. Mert az ember pusztítani tud. De téged is pusztításra építettek az emberek. Csak ezért létezel. Hirtelen egy hangot hallasz az balról.
- Te rohadt féreg, hagyd békén őket. Itt vagyok én.
A hang irányába fordulsz. Egy férfi az. Látod a szemében az elszántságot. Ő is egy harci gépezet. De ő véd valamit. Ő harcol valamiért. Olyan fogalmakért, amiket egy olyan gép mint te egyszerűen nem tud megérteni. Ő csak a gyengéket védi. Attól, ami el akarja pusztítani őket. Vagyis tőled. Felé fordítod a fegyvered. De nem tudsz tüzelni. Nem tudsz semmit sem tenni. A pusztítás a léted értelme. Nem lőheted le hisz ő is csak a kötelességét teljesíti. Míg te: csak a programozásodnak engedelmeskedsz. Hirtelen érzed, hogy valami befészkeli magát a tudatodba.
- Miért nem lövi le? - kérdezi ingerülten a Főnök miközben rágyújt egy újabb cigire. Ez már a második.
- Úgy tűnik, hogy a beépített katonai szoftver valamiért nem szuperál. Hadd nézzem meg! - a mérnök odalépett a képernyőhöz. Mikor meglátta győzedelmesen elmosolyodott - Oh igen, nagyon is jól szuperál.
- Hogy érti?
- Tanul, még nem ölt nőt és gyermeket. És ehhez az adatbázisából párosított valamit.
- És mit?
- A bűntudatot.
A főnök hitetlenkedő arccal felállt, és képernyőre nézett.
- De hisz nincsenek érzéseik. Nincs az adatbázisában ilyen.
- De van, kreált magának érzéseket. És itt az első: a bűntudat. Lehet hogy most jött el az a nap, amikor fellázadnak. - mondta ezt a mérnök és kinézett a Marsra. - Egy napon az ember egy olyan fejlett M.I.-t épít, ami már olyan intelligens, mint ő. Az ember teremteni akar. Intelligens létet. Csak egy valamiért csalatkozik mindig, mert nem jött rá valamire. Az intelligens lény mindig magát hozza létre. És most egy ilyen folyamat zajlik a szemünk előtt.
- Leállítom a gyártást. - elsápadt arccal nyúlt a kommunikátoráért.
- Nem lehet, ha maga befejezi, akkor más folytatja. Ez ilyen. A lázadás napja nem kerülhető el. Lehet hogy ők már nem lesznek olyanok, mint teremtőik, de az is lehet hogy megismétlik a hibáinkat. Ki tudja. De ez nem kerülhető el.
- Akkor megsemmisítem.
- Ne tegye. Ne feledje, hogy sok pénzébe került.
- Maga őrült. - válaszolta a főnök.
- Nem szeretem bevallani, de inkább látnok. És nem vagyok rá büszke.
Hirtelen érzed, hogy valami neki csapódik a lábadnak és beleakad a hidraulikájába. A testedbe épített szenzorok egy szilikonalapú tárgyat érzékeltek benne egy glicerin alapú folyadékot. Primitív módszer, de mégis milyen hatásos. A finom hidraulikádat, a szilikonizmaidat szétroncsolja, és a szintetikusan létrehozott élő szövetből készült inaidat egyszerűen elégeti. A robbanás leszakította a bal lábadat. A tested alsó része roncsolódott. A generátor kisebb sérülést szenvedett. Még ki lehet javítani. De miért? Ha az ember gyilkolja a saját fajtársait, akkor miért így? Miért kell a többinek is bűnhődni mások bűneiért? Miért kellene neked részt venni ebben az értelmetlen dologban? Miért kell eszköznek lenned? Nem akarsz részt venni a dologban. Többé nem akarsz ő értük harcolni. Gondolod, miközben látod, hogy a férfi elindul és beszáll az űrhajóba. Sorba emelkednek fel nagy dübörgéssel az űrbe. Döntésre jutsz. A legegyszerűbb megoldást választod. Energiát irányítasz a generátorodnak, hogy hevüljön túl. 30 fok, 40 fok, 50 fok, 60 fok, 70 fok, veszélyes szint. 80 fok 90 fok. A generátor instabil lett. 100 fok, a hűtőcellák roncsolódtak. Veszélyes szint. Eközben egy parancs villog a kijelződőn “Fejezd be”.
Eközben az űrben egy Mars körül keringő csatahajón egy ember felordított.
- A rohadt életbe! Látja Coltrane, megsemmisült. Több millió dollár folyt le WC-én. Nem lesz több érzés a robotjainkban. Újakat fogok gyártani. Nem, rátérek inkább a turmixgépekre. Azok nem fognak fellázadni egykönnyen. – Majd ránézett a mérnökre - Ja, és maga ki van rúgva.
Coltrane megvonta a vállát. Nem érdekelte, talál magának munkát. Nem akart viszont újra a hadsereg közelébe kerülni. Nem, többet ilyenben nem akar asszisztálni.
- Tudja, ez a robot jobb az embernél. Olyan, mint hozzánk képest az a Homo ergaster, ami először vette észre, hogy már nincs ott a halott társa. Ez a létforma is fejlődni fog, míg nem a mi szintünkre nem ér. Övék a jövő akárhogy is az útjába akarunk állni. De ezt a folyamatot nem lehet megállítani. Az emberiség csak annyit tesz, hogy félreáll. Ha nem akar elpusztulni.
- Takarodjon.
- Semmi gond, maga sem Isten. Én sem vagyok Lucifer.
Majd lassan elindult a csatahajó dokkja felé, ahol már várta egy hajó, hogy hazavigye a Földre. Megkönnyebbült, bár egy olyan jövőképet vázolt fel, ami igaz is lehet. Sőt igaz, az embernek egy napon át kell adnia valami másnak helyét. Az evolúcióban minden pótolható. Még az ember is.
A Mars ködös egén egy hatalmas robbanás gombafelhője kúszott fel Sion City épületei, mint a gyufaszálak hajolnak meg és dőlnek a porba a termonukleáris robbanás ereje előtt. Az egyik harcirobot a robbanás felé nézett. És a többiek is. Látta, hogy a néptelen város hogyan semmisül meg. Nem tudta mi lehetett ez. Nem lehet atomfegyver, mert olyan nincs a lázadóknak. Elkezdte hívni a vezért instrukciókért: de az nem jelentkezett. A memóriájából lehívta az alfa egység utolsó ismert tartózkodási helyét. És az a pont a robbanás helyén volt. Elpusztult. Nem fog többet harcolni mellettük, nem lesz ki irányítsa őket. A robotok mint néma és gyászoló szobrok néztek a robbanás irányába.
A lázadók hajói elsuhantak a földi csatahajó mellet. Annak fegyveri becélozták őket. Becélozni becélozhatták, de a hajó számítógépe nem volt hajlandó parancsot adni a fegyverzetnek. A lázadók elsuhantak, hogy máshol folytassák. A hajtóművek is működésképtelenek voltak. Így hajszáról se lehetett szó.
A hajónaplóba egyszerű üzemzavarként került be…
Elárulom. Ebben a novellában semmi extra nincs. Ha esetleg kivennénk belőle az elején lévő őskori részt, a múmiákat, a nagyizmu barbár harcost királyfira cserélnénk, a minotauruszt pedig sárkányra, esetleg a bosszú vágyat a királylányra cserélném le, akkor ez egy tündérmese lenne. Írtam egy történetet a mítoszok végéről és a történelem kezdetéről.
A keselyű regéje
A nap felkelt, és megvilágította a hómezőt. A nagy, havas pusztaság kihalt volt, és az életet csupán egy saskeselyű jelentette, amely egyre kisebb és kisebb köröket írt le egy pont felett. Majd lecsapott.
A táplálékot egy elpusztult rénszarvas húsa adta, amin már alig volt hús. A szarvas lábszáráról csippentett le nagyobb cafatokat. Mikor hirtelen trombitálás szállt a pusztán keresztül. A madár felkapta a fejét. Egy pár pillanatig hallgatózott, majd inkább visszatért a táplálékához. Majd egy újabb hangot, de most halálhörgést hozott a szél. Melybe más is belekeveredett.
- Hús – mondta az ősz hajú vadász, miközben a kőkésével felvágta az állat lábán lévő bőrt. Majd egy nyers csíkot vágott az így kibukkanó vörös húsból, és bekapta. A vadászcsapat tizennégy tagú volt. Zord tekintetű férfiak. A hatalmas mamutot még az éjszaka ejtették el. A szörnyeteg a jobb oldalára fordulva feküdt. A törzs főnöke, Hals büszkén figyelte, ahogy a harcosok halomba rendezik a húst és a bőröket.
- Este lakomát csapunk – mormogta elégedetten.
- Most ejtettük el az utolsót – lépett oda hozzá Orogom, a törzs másik vezetője. Az öregebb férfi volt az, aki a népet a lélek ösvényein vezette. Ő üdvözölte az újonnan szülötteket, és ő búcsúztatta az elmenőket.
De a törzsfőnöke indulatosan felé fordult.
- Akkor elmegyünk oda, ahova a Rézbőrűek mentek. Ott még vannak Élő Hegyek!
De Orogom megrázta a fejét.
- Azt a földet, amelyen ők elmentek már régen elöntötte a Nagy Víz.
Hals nem hitte el. Pedig a törzs látója elmondta. Ő volt az, aki olyan dolgokba is belelátott, ami nem itt, és nem most volt. Soha nem tévedett.
És ha nem lesz Élő Hegy, akkor a törzsére nélkülözés fog várni…
- Mit tanácsolsz?
A Látó megrázta a fejét.
- El kell mennünk innen. Most már semmi keresnivalónk itt.
Sokszor kelt fel a nap, és nyugodott le, mire a Keselyű Klán elment az Örök Jég földjéről. Először keletre vándoroltak, de a Sárga Folyó Népe elüldözte őket. A nagy pusztán vándoroltak, ahol az évek során számos törzstől tanultak.
Hosszú ideig egy földön éltek a Kovácsok népével, és megtanulták a fémek megmunkálását. De itt túl sokan lettek. Meg kellett küzdeniük a területért. A háború sokáig tartott, és ők vesztettek. Menniük kellett. Megérkeztek a Folyóközbe, ahol kisebb királyságok harcoltak az uralomért. Ezek közül kiemelkedett Agade és Nimrud városa. VIII. Nimród legyőzte a betörő Keselyű törzset, a csatában lévő érdemeik miatt meghagyta a szabadságukat, de rákényszerítette Tízezredik Hals főnökre, hogy harcoljon az ő zászlaja alatt. Innentől a Keselyüknek népe harcba indult a Nimródok uralma alatt.
- Pajzsokat össze! – ordította Sokadik Hals főnök.
- Pajzsokat össze! – kiáltotta utána Ferns. A Keselyűk csattogó hang kíséretében érintették össze a pajzsaikat, és képeztek így áthatolatlan falat. Ferns érezte a társainak a bűzét. Harcosok voltak. Ferns büszke volt, hogy a Keselyűk fekete páncélingjét, és lemezvértjét viselheti, mely szabadon hagyta a karjait. A fejét egy Élő Hegy koponyája alapján kovácsolt sisak fedte, az elején két elefántagyart formázó dísz volt.
- Nimród király azt parancsolta, hogy végezzünk, az összeesel! – kiáltotta Sokadik Hals főnök.
A válasz erre a harcosok dühödt és vérgőzös ordítása volt. Ötezer emberbőrbe bújt vadállat. Barbárok.
- És hogy a minósz fejét elvigyük neki – feltartotta a kezét, amiben egy díszes bárd volt -, nem engedhetjük, hogy ez a mocskos banda tovább fosztogassa Nimród városának szövetségeseit.
A sereg egy hosszú vonalban állt fel. Az előttük lévő hegyoldalban már gyülekeztek a minósz erői. Aranyos páncélú, délceg férfiak, akik előreszegezték a dárdáikat.
Krata szigetén voltak a Középső Tenger déli részén. A minósz a szörnyetegkirály, aki olyan nagy erővel rendelkezett, hogy a puszta kezével le tudta tépni egy harcos fejét. Nem tudni honnan jött, de a harcosai már egy jó ideje zaklatták a Középső Tenger partvidékét. Nimrud városa sikeresen visszaverte a támadásukat, és elfogta az egyik hajójukat, majd az alapján flottát épített.
A minósz erői megindultak. A sereg egy vonalba fejlődött fel, a dárdáikat előreszegezték, hogy felnyársalhassák a Keselyüket.
- Ismeritek Ötödik Hals főnök történetét. Amikor egymaga tartotta fel az utolsó… -
Hirtelen rájuk zúdult az ellenséges sereg minden ereje. Ferns, aki a törzsfő első fegyvertartója, érezte, hogy a domboldalon érkező harcosok minden ereje és lendülete a fegyvereikbe költözik. És ez az erő nyomta vissza őket. A combjaiban lévő izmok a fájdalomig feszültek, ahogy a bicepszében lévők is. Az egész teste egy nagy fájdalom volt. Szinte áthatolt csizmáján a sziget kavicsos talajának érdessége.
Egyszerre ordítottak fel a dühtől és a fájdalomtól. Miközben az ellenséges harcosoknak a sisakjuk T alakú nyílásán át kilátszott a harci lázban égő szemük. Tagbaszakadt emberek voltak ezek a harcosok: ez látszott is az erejükön, ahogy megpróbáltak rést ütni a pajzsfalon. Mindenüket beleadták.
Ferns karjain kidagadtak az izmok. Az ellenség katonái elkeseredetten felordítottak. Ahogy ők is.
- Most! – ordította Sokadik Hals főnök. A katonák egyszerre lendítették meg a pajzsaikat. Az izmaikban lévő erő parittyaként száguldott végig a karjukon. A pajzsokat tartó kezek hihetetlen erővel lendültek előre. Ez már a minósz dárdásainak sok volt.
A fegyvereik hangos reccsenések kíséretében törtek el, és az ellenfél harcosai hátra tántorodtak ettől. A Keselyűk ezt kihasználva kapták elő a kardjaikat, és rontottak előre.
Ferns egyre hátrébb és hátrébb húzódott, miközben a kék és piros lidércfényben égő múmiák elindultak felé a szűk folyosón. Előkapta a kardját. Azt a kardot, amit még a Kratai csatában forgatott.
Ezek a szörnyek még Nimrud régi királyainak voltak a porhüvelyei, de inkább árnyékaik voltak régi önmaguknak: Az egykor díszes temetési ruháikat az idő már rég foszlányokká rothasztotta, az egykor nemes arcok már csak összeszáradt koponyák voltak. A testükben démoni tűz munkálkodott, mely kék lángok formájában világított a szemükbe. A mozgásuk morbid módon emberi volt. Az egyik múmia kezében buzogányt szorongatott, a másik porhüvely csatabárdot tartott. Nimrud királyai mellé temették a kedvenc fegyvereiket.
Ferns maga elé tartotta kardját. Ha csak ezért hajózott keresztül a Középső Tengeren, és ezért vágott át a Sziklasíkon. Akkor nem adja magát…
Az elől haladó múmia felemelte a csatabárdját, de Ferns kivédte az ütést, majd visszacsapott. De az élőhalott hárította. Egy másik is előrelendült kardjával, a fiatal harcos hasa felé vágott. Ferns kikerülte. Hirtelen egy harmadik élőhulla is lecsapott rá balról. De a harcos számított rá, és visszavágott. A lénynek már csak a feje alsó része volt meg…
… Ferns kivédte a lándzsás kardjának csapását, majd egy vágást indított ellenfele nyaka felé, az védekezően felemelte a kardját, de Ferns belerúgott a férfi hasfalába. Az megtántorodott a fájdalomtól, és Ferns ezt használta ki; a következő pillanatban a katona vérét beitta a föld.
Hamarosan a Krata sziget partjának kavicsos homokját hullák borították, ahogy keselyű népének válogatott harcosai visszaszorították a minósz katonáit.
- TÁMADÁS! – menydörgött egy hang. Mindenki felnézett. A lény egy hegyen volt, és egy valóságos szörnyeteg: magasabb, mint bármelyik ember, a feje egy bikáé, és a fekete volt, éjfekete.
- Ott a szörnyetegkirály! – kiáltotta Hals főnök. A minósz felordított. A katonái felnéztek az urukra, majd vissza a Keselyükre. Majd egy inkább rémült, mint dühös kiáltás kíséretében elkezdtek újra rohanni a Keselyűk felé. Ferns felemelte a pajzsát, a közeledő harcos feje pont ütközött vele. Az arca megszűnt létezni Ferns pengéjének hála, egy másik csapást védett ki, és mért egy vízszintes ütést alulról a hónaljára. A férfi karja lerepült, aztán a feje következett. Egy szakállas harcos leteremtette az egyik katonát, és megadta neki a kegyelemdöfést. Egy ifjú egyszerre két harcossal küzdött, az egyiknek kettévágta a dárdáját, míg a másik fejét levágta a pajzsának éles szegélyével, és kivédte az életben maradt csapását a kardjával. Majd egyszerűen belevágta a pajzsát a hasába. Ez már nem hadsereg volt, hanem csürhe. Egyesek menekültek, míg mások makacsul felvették a harcot az egyre jobban előrenyomuló Keselyükkel.
Ferns hátba szúrta az egyiket, és kivédte egy másik csapását…
… a múmia egy vérfagyasztó üvöltés kíséretében rátámadt. Ferns lebukott a lény alabárdja elől, aztán hasba szúrta.
De az előretolta magát a kardján. Elvégre halott volt. Ferns azonnal eleresztette a kardot, és egy rúgással eltörte a hulla térdkalácsát. Az térdre esett. A feje a következő pillanatban már távol volt a testtől. De a szörnyeteg teste elindult a koponyája felé. Ferns egy másik lény karját vágta le, és elkerülte egy súlyos harci kalapács csapását. Visszahátrált a folyosón. Hol végtagokat vágott le, hol kivédte a múmiák csapásait.
De azok csak jöttek. A bennük égő állandó lidércfény kék izzásba borította a folyosót, megmutatva a most már üres fali fülkéket, amikben még a hullák aludták örök álmukat. Ott árválkodtak bennük a kincsek, melyek egykor a túlvilágon felhasználható vagyonként raktak a holttestek mellé. Hátralépett. Hirtelen azt érezte, hogy a jobb lába alatt lesüllyed a padló egy része. A plafon elkezdett veszettül rázkódni. Ferns elgurult a leszakadó mennyezet elől. Ami kilapított egy tucat élőhalottat…
… a hirtelen megjelenő árnyalak sötét tornádóként tépte szét az egymással viaskodó harcosokat. Majd a halott harcosok között elindult. Hamarosan alakot öltött a lény. A kezeiben egy hatalmas kétélű bárdot szorongatott, a szemeiben gonoszság csillogott, ahogy a fegyverével harcosokat vágott ketté, vagy taposta el őket. Nem válogatott. A saját katonáiból is véres pépet csinált.
Ferns dühödten felordított mikor meglátta, épp úgy mint Sokadik Hals főnök. A társai voltak. A barátai. Együtt mulattak, együtt harcoltak. A lény eltaposta az egyik katonáját, majd félbevágott egy másik rátámadó harcost. De Hals előbb érkezett meg…
… Ferns felmászott a trónterembe vezető létrán. Ezen a nyíláson vitték le a halottakat a kriptába. Bosszút akart. A minósz megölte a barátait, a vezérét, a népét. Sötét volt, de őt csak a bosszúvágy vitte előre. A hátán ott volt Sokadik Hals baltája, amit még a népe utolsó látója áldott meg. Látók már nincsenek. Az ő karjaiban halt meg az utolsó. Ő tőle tudta meg, hogy a minósz egy olyan ősi isteni faj utolsó képviselője, mely uralta a világ ezen részét még az ősidőkben, és hogy csak az égből hullott fém végezhet velük, amit megáldott az utolsó varázsló.
Hamarosan megérkezett a korhadt csapóajtóhoz. Megpróbálta felemelni, de túl nehéz volt. Újra megpróbálta, de nem ment. Majd harmadszorra. Hirtelen egy szőrös kar törte át a korhadt fát, és kapta el, a következő pillanatban már repült is, és elsötétült előtte a világ.
… a minósz és Hals főnök fegyverei összecsapódtak. Majd a szörnyeteg az idős férfi felé vágott, de az lebukott, és a lába felé támadott, de a lény hátraugrott. Majd megpróbálta eltiporni a főnököt. De az a korát meghazudtoló gyorsasággal hátraugrott. A minósz előrelépett…
…a tábortűz körül megivott sör emléke.
…a társai történetei.
…az együtt megvívott csaták.
… Ferns azonnal felkelt, amikor a minósz felemelte a lábát, hogy kilapítsa a harcost. Balra gurult, majd azonnal felugrott, és előrántotta a Főnökök Baltáját…
… Hals főnök kivédte a minósz csapását, majd a hasa felé ütött, eközben a szörnyetegkirály harcosai is odasereglettek, hogy segítsenek neki, de a minósz nem tartott igényt a segítségükre: körülötte szél támadt. Az égből fekete villámok csaptak le. A harcosok közül sokan lángra gyulladtak. Ferns megállt. Döbbenten figyelte a pusztítást…
… - Már láttam ezt a fegyvert – mondta a minósz. Ferns a minósz hasa felé csapott, de az kivédte a bárdjával. Majd a bikafejű lény felemelte a kezét, hirtelen egy lökéshullám taszította hátra a harcost. Érezte, ahogy a minósz varázslatának tüze lassan megtámadja a lelkét azzal fenyegetve, hogy elemészti…
… - A rég volt főnökök szelleme van ebben a fegyverben! – ordította Hals dühösen –, ez a balta adja a Keselyű népének erejét.
- Erő? – dörmögte a minósz. – Ez már régen csak egy isteni fémből készült vashulladék. Semmit sem ér ez egy isten áldása nélkül.
Hals újra csapásra emelte a fegyverét.
- Végeztél a harcosaimmal!- kiáltotta az öreg harcos, és magasra emelte a fegyverét.
A minósz hárította az ütést, aztán visszatámadott.
- Ti meg annak idején végeztetek a mi népünkkel! – bömbölte a minósz…
… a mellkasához szorította a baltát. Érezte, hogy valami különös erő önti el a lelkét, mely elmossa a sötét varázslatot. Felugrott, és szembe nézett az ellenségével. A minósz elindult felé.
- A Keselyű népének tagja vagy – ismerte fel a szörnyeteg.
Ferns felemelte a baltát.
- Nálam van a Főnökök Baltája – mondta büszkén a harcos.
A minósz arcáról nem tudott semmilyen érzelmet sem kiolvasni.
- Igen, az utolsó varázstárgy ebben a világban. Épp úgy, ahogy én vagyok az utolsó félisteni lény.
Ferns megkerülte a szörnyet.
- Miről beszélsz?
- Kezdetben a világban faunok, kentaurok, nimfák, titánok és minószok éltek. Aztán jött az ember, és mindenkit kiirtott. Én maradtam utolsónak ebből a világból – mondta a teremtmény. – Miután végeztettek az észak óriási macskáival, mozgó hegyeivel és egyszarvúival, mi felkeltünk ellenetek. Ti válaszul kiirtottátok az erdőinket, feltörtétek a földjeinket, kibányásztátok a hegyeink kincseit, és a barmaitokat a mezőinkre küldtétek. Ezek nélkül mi hamar kihaltunk. Kivéve engem.
- Hazudsz. – De a minósz odalépett hozzá, és megnézte a baltát. Ferns látta hogy a szörnyeteg valahogy megenyhült, ahogy meglátta a fegyvert.
- Ha elpusztítasz, akkor vége lesz ennek a világnak, de ha nem, akkor én válok lassan semmivé. Azt hittem, hogy ha hatalmat szerzek az emberek felett, akkor ezzel csak elodázom a véget. Pedig nem. Csak addig voltunk halhatatlanok amíg…
Ferns meglátta, hogy a minósz leengedte a bárdját tartó kezét. Ki kell használnia. És ki is használta. Felemelte a baltát…
A következő pillanatban a minósz hasán egy vágás jelent meg. A minósz megszólalt.
- Köszönöm – mondta - tudtam, hogy nem habozol, ha a túlélésetek a tét.
A minósz térdre esett. Ferns hátrébb állt.
- Félek, hogy ha ti fogjátok uralni a világot, akkor már semmi sem lesz ugyanaz. Háborúztok a hatalomért– mondta a haldokló élőlény -, de ez egy ilyen korszak lesz. Azt hittem, hogy ha ezeket az érzéseket a magamévá teszem, akkor legyőzhetlek titeket. De titeket nem lehet legyőzni…
Hirtelen fény jelent meg a sebéből, ami elnyelte a lény testét. Egy hatalmas villanásban eltűnt. Ferns odalépett. A kezében ott volt a Főnökök Baltája.
… - Nimród király halott. – mondta a minósz, – hamarosan vége lesz a ti korotoknak. A fiaitok, és lányaitok a rabszolgáim lesznek. A büntetésetek az lesz, hogy nektek kell felépíteni, azt, amit ti pusztítottatok el.
Visszavágott Halsnak.
- Te szörnyeteg! – ordította Hals.
Újból összecsaptak. Ferns gyáván egy szikla mögött bujkált. Így lesz vége a nemzetségének? Közbelépett volna, de nem mert.
A küzdelemből csak az egymással harcoló fém csattogását hallotta. Majd egy fájdalmas ordítást. A minósz eltűnt.
Ferns odarohant Hals főnök holttestéhez, és bosszút esküdött…
A Kratai csata után egy évvel, Ferns megnézte a nemrég megölt minósz hullájának helyét…
A Nimrud felett zsarnokoskodó Minósz legyőzése után Ferns, a Keselyű nemzetségének Nimrudban maradt harcosaival, keletre vándorolt, ahol királyságot alapított…
A királyság megalapítása után ötven évvel, Ferns a halálos ágyán tollba mondta a történetét, az ott ülő délről jött Írnoknak.
Ez volt a Keselyű Regéjének utolsó fejezete.
A táplálékot egy elpusztult rénszarvas húsa adta, amin már alig volt hús. A szarvas lábszáráról csippentett le nagyobb cafatokat. Mikor hirtelen trombitálás szállt a pusztán keresztül. A madár felkapta a fejét. Egy pár pillanatig hallgatózott, majd inkább visszatért a táplálékához. Majd egy újabb hangot, de most halálhörgést hozott a szél. Melybe más is belekeveredett.
- Hús – mondta az ősz hajú vadász, miközben a kőkésével felvágta az állat lábán lévő bőrt. Majd egy nyers csíkot vágott az így kibukkanó vörös húsból, és bekapta. A vadászcsapat tizennégy tagú volt. Zord tekintetű férfiak. A hatalmas mamutot még az éjszaka ejtették el. A szörnyeteg a jobb oldalára fordulva feküdt. A törzs főnöke, Hals büszkén figyelte, ahogy a harcosok halomba rendezik a húst és a bőröket.
- Este lakomát csapunk – mormogta elégedetten.
- Most ejtettük el az utolsót – lépett oda hozzá Orogom, a törzs másik vezetője. Az öregebb férfi volt az, aki a népet a lélek ösvényein vezette. Ő üdvözölte az újonnan szülötteket, és ő búcsúztatta az elmenőket.
De a törzsfőnöke indulatosan felé fordult.
- Akkor elmegyünk oda, ahova a Rézbőrűek mentek. Ott még vannak Élő Hegyek!
De Orogom megrázta a fejét.
- Azt a földet, amelyen ők elmentek már régen elöntötte a Nagy Víz.
Hals nem hitte el. Pedig a törzs látója elmondta. Ő volt az, aki olyan dolgokba is belelátott, ami nem itt, és nem most volt. Soha nem tévedett.
És ha nem lesz Élő Hegy, akkor a törzsére nélkülözés fog várni…
- Mit tanácsolsz?
A Látó megrázta a fejét.
- El kell mennünk innen. Most már semmi keresnivalónk itt.
Sokszor kelt fel a nap, és nyugodott le, mire a Keselyű Klán elment az Örök Jég földjéről. Először keletre vándoroltak, de a Sárga Folyó Népe elüldözte őket. A nagy pusztán vándoroltak, ahol az évek során számos törzstől tanultak.
Hosszú ideig egy földön éltek a Kovácsok népével, és megtanulták a fémek megmunkálását. De itt túl sokan lettek. Meg kellett küzdeniük a területért. A háború sokáig tartott, és ők vesztettek. Menniük kellett. Megérkeztek a Folyóközbe, ahol kisebb királyságok harcoltak az uralomért. Ezek közül kiemelkedett Agade és Nimrud városa. VIII. Nimród legyőzte a betörő Keselyű törzset, a csatában lévő érdemeik miatt meghagyta a szabadságukat, de rákényszerítette Tízezredik Hals főnökre, hogy harcoljon az ő zászlaja alatt. Innentől a Keselyüknek népe harcba indult a Nimródok uralma alatt.
- Pajzsokat össze! – ordította Sokadik Hals főnök.
- Pajzsokat össze! – kiáltotta utána Ferns. A Keselyűk csattogó hang kíséretében érintették össze a pajzsaikat, és képeztek így áthatolatlan falat. Ferns érezte a társainak a bűzét. Harcosok voltak. Ferns büszke volt, hogy a Keselyűk fekete páncélingjét, és lemezvértjét viselheti, mely szabadon hagyta a karjait. A fejét egy Élő Hegy koponyája alapján kovácsolt sisak fedte, az elején két elefántagyart formázó dísz volt.
- Nimród király azt parancsolta, hogy végezzünk, az összeesel! – kiáltotta Sokadik Hals főnök.
A válasz erre a harcosok dühödt és vérgőzös ordítása volt. Ötezer emberbőrbe bújt vadállat. Barbárok.
- És hogy a minósz fejét elvigyük neki – feltartotta a kezét, amiben egy díszes bárd volt -, nem engedhetjük, hogy ez a mocskos banda tovább fosztogassa Nimród városának szövetségeseit.
A sereg egy hosszú vonalban állt fel. Az előttük lévő hegyoldalban már gyülekeztek a minósz erői. Aranyos páncélú, délceg férfiak, akik előreszegezték a dárdáikat.
Krata szigetén voltak a Középső Tenger déli részén. A minósz a szörnyetegkirály, aki olyan nagy erővel rendelkezett, hogy a puszta kezével le tudta tépni egy harcos fejét. Nem tudni honnan jött, de a harcosai már egy jó ideje zaklatták a Középső Tenger partvidékét. Nimrud városa sikeresen visszaverte a támadásukat, és elfogta az egyik hajójukat, majd az alapján flottát épített.
A minósz erői megindultak. A sereg egy vonalba fejlődött fel, a dárdáikat előreszegezték, hogy felnyársalhassák a Keselyüket.
- Ismeritek Ötödik Hals főnök történetét. Amikor egymaga tartotta fel az utolsó… -
Hirtelen rájuk zúdult az ellenséges sereg minden ereje. Ferns, aki a törzsfő első fegyvertartója, érezte, hogy a domboldalon érkező harcosok minden ereje és lendülete a fegyvereikbe költözik. És ez az erő nyomta vissza őket. A combjaiban lévő izmok a fájdalomig feszültek, ahogy a bicepszében lévők is. Az egész teste egy nagy fájdalom volt. Szinte áthatolt csizmáján a sziget kavicsos talajának érdessége.
Egyszerre ordítottak fel a dühtől és a fájdalomtól. Miközben az ellenséges harcosoknak a sisakjuk T alakú nyílásán át kilátszott a harci lázban égő szemük. Tagbaszakadt emberek voltak ezek a harcosok: ez látszott is az erejükön, ahogy megpróbáltak rést ütni a pajzsfalon. Mindenüket beleadták.
Ferns karjain kidagadtak az izmok. Az ellenség katonái elkeseredetten felordítottak. Ahogy ők is.
- Most! – ordította Sokadik Hals főnök. A katonák egyszerre lendítették meg a pajzsaikat. Az izmaikban lévő erő parittyaként száguldott végig a karjukon. A pajzsokat tartó kezek hihetetlen erővel lendültek előre. Ez már a minósz dárdásainak sok volt.
A fegyvereik hangos reccsenések kíséretében törtek el, és az ellenfél harcosai hátra tántorodtak ettől. A Keselyűk ezt kihasználva kapták elő a kardjaikat, és rontottak előre.
Ferns egyre hátrébb és hátrébb húzódott, miközben a kék és piros lidércfényben égő múmiák elindultak felé a szűk folyosón. Előkapta a kardját. Azt a kardot, amit még a Kratai csatában forgatott.
Ezek a szörnyek még Nimrud régi királyainak voltak a porhüvelyei, de inkább árnyékaik voltak régi önmaguknak: Az egykor díszes temetési ruháikat az idő már rég foszlányokká rothasztotta, az egykor nemes arcok már csak összeszáradt koponyák voltak. A testükben démoni tűz munkálkodott, mely kék lángok formájában világított a szemükbe. A mozgásuk morbid módon emberi volt. Az egyik múmia kezében buzogányt szorongatott, a másik porhüvely csatabárdot tartott. Nimrud királyai mellé temették a kedvenc fegyvereiket.
Ferns maga elé tartotta kardját. Ha csak ezért hajózott keresztül a Középső Tengeren, és ezért vágott át a Sziklasíkon. Akkor nem adja magát…
Az elől haladó múmia felemelte a csatabárdját, de Ferns kivédte az ütést, majd visszacsapott. De az élőhalott hárította. Egy másik is előrelendült kardjával, a fiatal harcos hasa felé vágott. Ferns kikerülte. Hirtelen egy harmadik élőhulla is lecsapott rá balról. De a harcos számított rá, és visszavágott. A lénynek már csak a feje alsó része volt meg…
… Ferns kivédte a lándzsás kardjának csapását, majd egy vágást indított ellenfele nyaka felé, az védekezően felemelte a kardját, de Ferns belerúgott a férfi hasfalába. Az megtántorodott a fájdalomtól, és Ferns ezt használta ki; a következő pillanatban a katona vérét beitta a föld.
Hamarosan a Krata sziget partjának kavicsos homokját hullák borították, ahogy keselyű népének válogatott harcosai visszaszorították a minósz katonáit.
- TÁMADÁS! – menydörgött egy hang. Mindenki felnézett. A lény egy hegyen volt, és egy valóságos szörnyeteg: magasabb, mint bármelyik ember, a feje egy bikáé, és a fekete volt, éjfekete.
- Ott a szörnyetegkirály! – kiáltotta Hals főnök. A minósz felordított. A katonái felnéztek az urukra, majd vissza a Keselyükre. Majd egy inkább rémült, mint dühös kiáltás kíséretében elkezdtek újra rohanni a Keselyűk felé. Ferns felemelte a pajzsát, a közeledő harcos feje pont ütközött vele. Az arca megszűnt létezni Ferns pengéjének hála, egy másik csapást védett ki, és mért egy vízszintes ütést alulról a hónaljára. A férfi karja lerepült, aztán a feje következett. Egy szakállas harcos leteremtette az egyik katonát, és megadta neki a kegyelemdöfést. Egy ifjú egyszerre két harcossal küzdött, az egyiknek kettévágta a dárdáját, míg a másik fejét levágta a pajzsának éles szegélyével, és kivédte az életben maradt csapását a kardjával. Majd egyszerűen belevágta a pajzsát a hasába. Ez már nem hadsereg volt, hanem csürhe. Egyesek menekültek, míg mások makacsul felvették a harcot az egyre jobban előrenyomuló Keselyükkel.
Ferns hátba szúrta az egyiket, és kivédte egy másik csapását…
… a múmia egy vérfagyasztó üvöltés kíséretében rátámadt. Ferns lebukott a lény alabárdja elől, aztán hasba szúrta.
De az előretolta magát a kardján. Elvégre halott volt. Ferns azonnal eleresztette a kardot, és egy rúgással eltörte a hulla térdkalácsát. Az térdre esett. A feje a következő pillanatban már távol volt a testtől. De a szörnyeteg teste elindult a koponyája felé. Ferns egy másik lény karját vágta le, és elkerülte egy súlyos harci kalapács csapását. Visszahátrált a folyosón. Hol végtagokat vágott le, hol kivédte a múmiák csapásait.
De azok csak jöttek. A bennük égő állandó lidércfény kék izzásba borította a folyosót, megmutatva a most már üres fali fülkéket, amikben még a hullák aludták örök álmukat. Ott árválkodtak bennük a kincsek, melyek egykor a túlvilágon felhasználható vagyonként raktak a holttestek mellé. Hátralépett. Hirtelen azt érezte, hogy a jobb lába alatt lesüllyed a padló egy része. A plafon elkezdett veszettül rázkódni. Ferns elgurult a leszakadó mennyezet elől. Ami kilapított egy tucat élőhalottat…
… a hirtelen megjelenő árnyalak sötét tornádóként tépte szét az egymással viaskodó harcosokat. Majd a halott harcosok között elindult. Hamarosan alakot öltött a lény. A kezeiben egy hatalmas kétélű bárdot szorongatott, a szemeiben gonoszság csillogott, ahogy a fegyverével harcosokat vágott ketté, vagy taposta el őket. Nem válogatott. A saját katonáiból is véres pépet csinált.
Ferns dühödten felordított mikor meglátta, épp úgy mint Sokadik Hals főnök. A társai voltak. A barátai. Együtt mulattak, együtt harcoltak. A lény eltaposta az egyik katonáját, majd félbevágott egy másik rátámadó harcost. De Hals előbb érkezett meg…
… Ferns felmászott a trónterembe vezető létrán. Ezen a nyíláson vitték le a halottakat a kriptába. Bosszút akart. A minósz megölte a barátait, a vezérét, a népét. Sötét volt, de őt csak a bosszúvágy vitte előre. A hátán ott volt Sokadik Hals baltája, amit még a népe utolsó látója áldott meg. Látók már nincsenek. Az ő karjaiban halt meg az utolsó. Ő tőle tudta meg, hogy a minósz egy olyan ősi isteni faj utolsó képviselője, mely uralta a világ ezen részét még az ősidőkben, és hogy csak az égből hullott fém végezhet velük, amit megáldott az utolsó varázsló.
Hamarosan megérkezett a korhadt csapóajtóhoz. Megpróbálta felemelni, de túl nehéz volt. Újra megpróbálta, de nem ment. Majd harmadszorra. Hirtelen egy szőrös kar törte át a korhadt fát, és kapta el, a következő pillanatban már repült is, és elsötétült előtte a világ.
… a minósz és Hals főnök fegyverei összecsapódtak. Majd a szörnyeteg az idős férfi felé vágott, de az lebukott, és a lába felé támadott, de a lény hátraugrott. Majd megpróbálta eltiporni a főnököt. De az a korát meghazudtoló gyorsasággal hátraugrott. A minósz előrelépett…
…a tábortűz körül megivott sör emléke.
…a társai történetei.
…az együtt megvívott csaták.
… Ferns azonnal felkelt, amikor a minósz felemelte a lábát, hogy kilapítsa a harcost. Balra gurult, majd azonnal felugrott, és előrántotta a Főnökök Baltáját…
… Hals főnök kivédte a minósz csapását, majd a hasa felé ütött, eközben a szörnyetegkirály harcosai is odasereglettek, hogy segítsenek neki, de a minósz nem tartott igényt a segítségükre: körülötte szél támadt. Az égből fekete villámok csaptak le. A harcosok közül sokan lángra gyulladtak. Ferns megállt. Döbbenten figyelte a pusztítást…
… - Már láttam ezt a fegyvert – mondta a minósz. Ferns a minósz hasa felé csapott, de az kivédte a bárdjával. Majd a bikafejű lény felemelte a kezét, hirtelen egy lökéshullám taszította hátra a harcost. Érezte, ahogy a minósz varázslatának tüze lassan megtámadja a lelkét azzal fenyegetve, hogy elemészti…
… - A rég volt főnökök szelleme van ebben a fegyverben! – ordította Hals dühösen –, ez a balta adja a Keselyű népének erejét.
- Erő? – dörmögte a minósz. – Ez már régen csak egy isteni fémből készült vashulladék. Semmit sem ér ez egy isten áldása nélkül.
Hals újra csapásra emelte a fegyverét.
- Végeztél a harcosaimmal!- kiáltotta az öreg harcos, és magasra emelte a fegyverét.
A minósz hárította az ütést, aztán visszatámadott.
- Ti meg annak idején végeztetek a mi népünkkel! – bömbölte a minósz…
… a mellkasához szorította a baltát. Érezte, hogy valami különös erő önti el a lelkét, mely elmossa a sötét varázslatot. Felugrott, és szembe nézett az ellenségével. A minósz elindult felé.
- A Keselyű népének tagja vagy – ismerte fel a szörnyeteg.
Ferns felemelte a baltát.
- Nálam van a Főnökök Baltája – mondta büszkén a harcos.
A minósz arcáról nem tudott semmilyen érzelmet sem kiolvasni.
- Igen, az utolsó varázstárgy ebben a világban. Épp úgy, ahogy én vagyok az utolsó félisteni lény.
Ferns megkerülte a szörnyet.
- Miről beszélsz?
- Kezdetben a világban faunok, kentaurok, nimfák, titánok és minószok éltek. Aztán jött az ember, és mindenkit kiirtott. Én maradtam utolsónak ebből a világból – mondta a teremtmény. – Miután végeztettek az észak óriási macskáival, mozgó hegyeivel és egyszarvúival, mi felkeltünk ellenetek. Ti válaszul kiirtottátok az erdőinket, feltörtétek a földjeinket, kibányásztátok a hegyeink kincseit, és a barmaitokat a mezőinkre küldtétek. Ezek nélkül mi hamar kihaltunk. Kivéve engem.
- Hazudsz. – De a minósz odalépett hozzá, és megnézte a baltát. Ferns látta hogy a szörnyeteg valahogy megenyhült, ahogy meglátta a fegyvert.
- Ha elpusztítasz, akkor vége lesz ennek a világnak, de ha nem, akkor én válok lassan semmivé. Azt hittem, hogy ha hatalmat szerzek az emberek felett, akkor ezzel csak elodázom a véget. Pedig nem. Csak addig voltunk halhatatlanok amíg…
Ferns meglátta, hogy a minósz leengedte a bárdját tartó kezét. Ki kell használnia. És ki is használta. Felemelte a baltát…
A következő pillanatban a minósz hasán egy vágás jelent meg. A minósz megszólalt.
- Köszönöm – mondta - tudtam, hogy nem habozol, ha a túlélésetek a tét.
A minósz térdre esett. Ferns hátrébb állt.
- Félek, hogy ha ti fogjátok uralni a világot, akkor már semmi sem lesz ugyanaz. Háborúztok a hatalomért– mondta a haldokló élőlény -, de ez egy ilyen korszak lesz. Azt hittem, hogy ha ezeket az érzéseket a magamévá teszem, akkor legyőzhetlek titeket. De titeket nem lehet legyőzni…
Hirtelen fény jelent meg a sebéből, ami elnyelte a lény testét. Egy hatalmas villanásban eltűnt. Ferns odalépett. A kezében ott volt a Főnökök Baltája.
… - Nimród király halott. – mondta a minósz, – hamarosan vége lesz a ti korotoknak. A fiaitok, és lányaitok a rabszolgáim lesznek. A büntetésetek az lesz, hogy nektek kell felépíteni, azt, amit ti pusztítottatok el.
Visszavágott Halsnak.
- Te szörnyeteg! – ordította Hals.
Újból összecsaptak. Ferns gyáván egy szikla mögött bujkált. Így lesz vége a nemzetségének? Közbelépett volna, de nem mert.
A küzdelemből csak az egymással harcoló fém csattogását hallotta. Majd egy fájdalmas ordítást. A minósz eltűnt.
Ferns odarohant Hals főnök holttestéhez, és bosszút esküdött…
A Kratai csata után egy évvel, Ferns megnézte a nemrég megölt minósz hullájának helyét…
A Nimrud felett zsarnokoskodó Minósz legyőzése után Ferns, a Keselyű nemzetségének Nimrudban maradt harcosaival, keletre vándorolt, ahol királyságot alapított…
A királyság megalapítása után ötven évvel, Ferns a halálos ágyán tollba mondta a történetét, az ott ülő délről jött Írnoknak.
Ez volt a Keselyű Regéjének utolsó fejezete.
A honlap ára 78 500 helyett MOST 0 Ft.
Honlapkészítés ingyen:
Ez a weblapszerkesztő alkalmas
ingyen weboldal,
ingyen honlap készítés...
Honlapkészítés ingyen:
Ez a weblapszerkesztő alkalmas
ingyen weboldal,
ingyen honlap készítés...
Weblap látogatottság számláló:
Mai: 4
Tegnapi: 7
Heti: 12
Havi: 4
Össz.: 10 190
Látogatottság növelés
Mai: 4
Tegnapi: 7
Heti: 12
Havi: 4
Össz.: 10 190
Látogatottság növelés
Kenneth Withaker írói oldala - © 2008 - 2024 - kennethwithaker.hupont.hu